Tegnap egy megbeszélésen került előtérbe, hogy milyen megközelítési módjai is vannak a működési kockázatok azonosításának és értékelésének. A működési kockázatok modellezésének célja, hogy a kockázatok megfelelőképpen mérje, illetve hogy a kockázatokra elegendő tőkét határozzon meg.
Top-down megközelítés
A megközelítés keretében a kockázatszámítás alapja a múltbéli veszteségadatok számbavétele, azok aggregálása. Ennek keretében modellezzük az időegységre jutó veszteség értékét, illetve a veszteségeloszlást. Ezt a megközelítést LDA (Loss Distribution Approach) néven ismerik.
Az összegyűjtött és elemzett veszteségadatokat statisztikai módszerekkel lehet vizsgálni (eloszlások azonosítása, paraméterek becslése, illeszkedésvizsgálat).
A megközelítés lehetővé teszi, hogy múltbéli kockázati eseményeket azonosítsunk, és ezek jövőbeli előfordulására felkészüljünk. Problémát az jelent, hogy míg a gyakori, de kis hatású kockázatok felmerülése viszonylag jól becsülhető, addig a ritka, de nagy hatású kockázatok igen rosszul becsülhetőek. Az ilyen események becslésekor már érdemes szimulációkat is futtatni, az általunk kialakított modelleken.
A modellépítés ugyanakkor már átvezet a másik megközelítés alkalmazási területére.
Bottom-up megközelítés
A megközelítés alapja, hogy felmérjük az összes lehetséges kockázatot. A Top-Down megközelítéshez képest az előnye abban áll, hogy a felméréssel nem csak a kockázatok értéket tudhatjuk meg, hanem pontosan (az előző módszerhez képest jóval pontosabban) meghatározhatjuk a kockázatok helyét, azok lehetséges okait, illetve feltárhatjuk azokat a kockázatokat is, melyekkel a szervezetnek még nem kellett szembesülnie.
A kockázati értékelés egyik fontos eleme a forgatókönyv- (szcenárió-) elemzés. Ekkor meghatározzuk a lehetséges kockázatokat, azok összefüggéseit, majd felállítjuk a lehetséges forgatókönyveket: legtöbbször optimista, normál és pesszimista megközelítéseket. A háromféle lehetőség vizsgálatára azért van szükség, mivel a kockázatok értékelése eleve becslésen alapul, és maga is bizonytalanságot (kockázatot hordoz). Így a különböző forgatókönyvek hivatottak az ebbéli bizonytalanságot tükrözni.
Ez véleményem szerint egyfajta bottom-up megközelítésnek számít, és a Basel-II iránymutatók alapján külön kategóriaként kezelt SBA (Scenario Based Approach) megközelítés, melyet legtöbbször leszűkítik a stresszesemények (kockázatok) értékelésére, illetve ezekre épített modellre. Ez a top-down megközelítéssel jelentős átfedést mutat. Véleményem szerint a folyamatmodellezésre épülő statisztikai megközelítés jelentené ugyanakkor az LDA és SBA megközelítés hiányzó kiegészítését.
Amennyiben a folyamat alapú kockázatfelméréshez már konkrét modelleket, becsléseket (SBA) tudunk megfogalmazni, úgy kockázatfelmérésünk pontosabb lehet. Hátránya ennek idő és energiaigénye, ráadásul nagyobb energiát inkább csak a nagyobb kockázatokra érdemes fordítani (és érdemes itt is szem előtt tartani a 20/80 szabályt).
Top-down megközelítés
A megközelítés keretében a kockázatszámítás alapja a múltbéli veszteségadatok számbavétele, azok aggregálása. Ennek keretében modellezzük az időegységre jutó veszteség értékét, illetve a veszteségeloszlást. Ezt a megközelítést LDA (Loss Distribution Approach) néven ismerik.
Az összegyűjtött és elemzett veszteségadatokat statisztikai módszerekkel lehet vizsgálni (eloszlások azonosítása, paraméterek becslése, illeszkedésvizsgálat).
A megközelítés lehetővé teszi, hogy múltbéli kockázati eseményeket azonosítsunk, és ezek jövőbeli előfordulására felkészüljünk. Problémát az jelent, hogy míg a gyakori, de kis hatású kockázatok felmerülése viszonylag jól becsülhető, addig a ritka, de nagy hatású kockázatok igen rosszul becsülhetőek. Az ilyen események becslésekor már érdemes szimulációkat is futtatni, az általunk kialakított modelleken.
A modellépítés ugyanakkor már átvezet a másik megközelítés alkalmazási területére.
Bottom-up megközelítés
A megközelítés alapja, hogy felmérjük az összes lehetséges kockázatot. A Top-Down megközelítéshez képest az előnye abban áll, hogy a felméréssel nem csak a kockázatok értéket tudhatjuk meg, hanem pontosan (az előző módszerhez képest jóval pontosabban) meghatározhatjuk a kockázatok helyét, azok lehetséges okait, illetve feltárhatjuk azokat a kockázatokat is, melyekkel a szervezetnek még nem kellett szembesülnie.
A kockázati értékelés egyik fontos eleme a forgatókönyv- (szcenárió-) elemzés. Ekkor meghatározzuk a lehetséges kockázatokat, azok összefüggéseit, majd felállítjuk a lehetséges forgatókönyveket: legtöbbször optimista, normál és pesszimista megközelítéseket. A háromféle lehetőség vizsgálatára azért van szükség, mivel a kockázatok értékelése eleve becslésen alapul, és maga is bizonytalanságot (kockázatot hordoz). Így a különböző forgatókönyvek hivatottak az ebbéli bizonytalanságot tükrözni.
Ez véleményem szerint egyfajta bottom-up megközelítésnek számít, és a Basel-II iránymutatók alapján külön kategóriaként kezelt SBA (Scenario Based Approach) megközelítés, melyet legtöbbször leszűkítik a stresszesemények (kockázatok) értékelésére, illetve ezekre épített modellre. Ez a top-down megközelítéssel jelentős átfedést mutat. Véleményem szerint a folyamatmodellezésre épülő statisztikai megközelítés jelentené ugyanakkor az LDA és SBA megközelítés hiányzó kiegészítését.
"While LDA models tend to be built on actual loss data and SBA approaches usually rely on constructed (i.e. scenario generated) data, in practice the two methods usually overlap. Hybrid approaches are commonly found, with actual loss data often enriched by constructed data and vice versa."Természetesen mindkét modellnek megvannak a maga előnyei és hiányosságai, ezért logikusnak tűnne, hogy a két megközelítés kombinációját kelljen megvalósítani. Ugyanakkor pont itt érhető el a különbség: míg a top-down megközelítés viszonylag jól számolható, és becsülhető (bár nem deríti fel az okokat), addig egy pontosabb és körültekintőbb bottom-up megközelítés jelentősebb energiabefektetést és munkát igényelne.(forrás: CEBS)
Amennyiben a folyamat alapú kockázatfelméréshez már konkrét modelleket, becsléseket (SBA) tudunk megfogalmazni, úgy kockázatfelmérésünk pontosabb lehet. Hátránya ennek idő és energiaigénye, ráadásul nagyobb energiát inkább csak a nagyobb kockázatokra érdemes fordítani (és érdemes itt is szem előtt tartani a 20/80 szabályt).
